jQuery(document).ready(function($){$('#aside #lang_sel_list ul').addClass('fancy');});

Your browser (Internet Explorer 7 or lower) is out of date. It has known security flaws and may not display all features of this and other websites. Learn how to update your browser.

X

Navigate / search

Kegyelem

K.: A Kegyelem nem a Guru ajándéka?

Bh.: Isten, Kegyelem és Guru ugyanazt jelentik, mint ahogy mindhárom örökkévaló, és mindenben benne rejlik. Vajon az Önvaló nincs-e máris bennünk? A Gurunak kellene pillantásával átadnia nekünk? Ha egy Guru így vélekedik erről, nem érdemli meg a Guru nevet.

A könyvek azt állítják, hogy rengetegféle beavatás létezik, melyben a Guru a keze, az érintése, a tekintete és az elméje által részesíthet bennünket. Azt is mondják, hogy a Guru tűz-, víz-, dzsapa- és mantrarituálékat végez, és az ilyen különös előadásokat beavatásnak nevezi, mintha a követő csakis a Guru által végzett ilyen módszerek segítségével válna éretté.

Ha az egyént keressük, azt sehol sem találjuk. Hasonló a helyzet a Guruval. Hasonló a helyzet Daksinámúrtival. Mit tett ő? Csendben volt, és a tanítványok köré gyűltek. Továbbra is csendben maradt, a követők kétségei azonban szertefoszlottak, ami azt jelenti, hogy elvesztették személyes azonosságukat. Ilyen a bölcsesség, nem pedig a szócséplés, amit általában hozzá kapcsolnak.

A csend a munka leghatékonyabb formája. Bármilyen végtelenek és lelkesítőek a szent iratok, nem vezetnek eredményre. A Guru csendes, a jelenlétében mégis mindenkin eluralkodik a béke. Csendje végtelenebb és lelkesítőbb a világ összes szent iratánál. Mindezek a kérdések a miatt az érzés miatt bukkannak fel, hogy bár oly régen itt van, oly sokat hallott és oly sokat fáradozott az ember, mégsem ért el semmit. A belül zajló munka szemmel nem látható. A Guru mindig bennünk van.

K.: Ad Bhagaván beavatást?

Bh.: A csend a legjobb és a leghatékonyabb beavatás. Srí Daksinámúrti maga is ezt tette. Az érintés, a tekintet stb. mind alacsonyabb rendűek. A csend mindenki szívét megváltoztatja. Nem létezik olyan, hogy Guru és tanítvány. A tudatlan összetéveszti az Önvalót a testével, és azt gondolja, hogy a másik test a Guru. De vajon a Guru a testét véli-e az Önvalónak? Ő meghaladta a testet. Számára nem léteznek különbségek. A tudatlan nem ítélheti meg helyesen a Guru és a tanítvány nézőpontját.

K.: Vivékánanda szintén kijelentette, hogy a csend a leghangosabb ima.

Bh.: Ez így van, mivel a kereső csendjében a Guru csendje a leghangosabb útmutatás. Ez a kegyelem legmagasabb szintű formája. Minden más beavatás, mint például az érintés vagy a tekintet általi beavatás, a csendből fakad, ezáltal másodlagos. A csend az elsődleges forma. Ha a Guru csendes, a kereső elméje önmagától megtisztul.

Később a Jóga Vászistha egyik részletét olvasták fel Srí Bhagaván előtt, mely röviden vázolta a tekintet és az érintés általi beavatásokat.

Srí Bhagaván megjegyezte: Daksinámúrti akkor is csendben maradt, amikor tanítványok keresték fel. Ez a beavatás legmagasabb szintű formája, melyben minden más forma benne foglaltatik. A más típusú beavatásokhoz alany-tárgy kapcsolat létesítése szükséges. Először az alanynak kell kiválnia, majd a tárgynak. Ha ez a kettő nem lenne jelen, hogyan nézné vagy érintené meg egyik ember a másikat? A csend általi beavatás a legtökéletesebb – magában foglalja a tekintetet, az érintést és a tanítást. Mindenféleképpen megtisztítja az egyént, és megszilárdítja a Valóságban.

K.: Hasznára válhat-e bárkinek az, ha véletlenszerűen kiválasztott szent szótagokat (mantrákat) ismételget?

Bh.: Nem. Az embernek alkalmasnak kell lennie az efféle mantrákhoz, és beavatást kell kapnia.

A Maharsi ezt a következő történettel illusztrálta: Egy király felkereste otthonában a miniszterét, aki éppen szent szótagok ismételgetésével volt elfoglalva. A király megvárta, míg végez, majd megkérdezte, milyen szavakat ismételget. A miniszter azt válaszolta, hogy mind közül a legszentebbeket, a Gájatrí mantrát. A király megparancsolta, hogy avassa be a mantrába, a miniszter viszont bevallotta, hogy a beavatást ő nem adhatja meg. Ezt követően a király valaki mástól kérte a mantrát, és amikor újra találkozott a miniszterrel, elismételte a Gájatrít, hogy biztosan jól mondja-e. A miniszter azt válaszolta, hogy jól mondja ugyan, de igazából nem mondhatná. Amikor a király magyarázatot követelt, a miniszter odahívatott egy szolgát, és megparancsolta neki, hogy fogja le a királyt. A szolga nem teljesítette a parancsot. Bár a miniszter többször megismételte, a szolga egyetlenegyszer sem engedelmeskedett. A király dühbe gurult, és ráparancsolt a szolgára, hogy fogja le a minisztert, amit az azonnal teljesített. A miniszter kacagni kezdett, és elmagyarázta, hogy ez az eset szolgál magyarázatul a király kérésére.

– Hogyan? – kérdezte a király.

– A parancs és annak végrehajtója mindkét esetben ugyanaz, a parancsot kiadó tekintély azonban más volt. Az én parancsom semmiféle hatást nem ért el, viszont a király parancsa azonnali eredményt hozott. Ugyanez a helyzet a mantrákkal is – válaszolta a miniszter.

Roda MacIver egy Srí Bhagavánnal folytatott beszélgetés során a beavatás témáját is érintette. Srí Bhagaván megkérdezte:

Mi az a beavatás? – Majd némi szünet után hozzátette: – A beavatás sokféle lehet: szó, tekintet, érintés stb. általi.

K.: Bhagaván csendes beavatást ad, nemdebár?

Bh.: Igen, ez a beavatás legmagasabb szintű formája.

K.: Ez csupán az Ön-kutatás ösvényén alkalmazható?

Bh.: Minden más ösvény része az Ön-kutatás ösvényének.

Srí Bhagaván kis szünet után lényegében arról beszélt, hogy akik eljönnek ide, azokat egy titokzatos erő vezérli, mely gondoskodik a szükségleteikről. A beszélgetés ezzel gyakorlatilag véget ért.

K.: Hogyan talál rá az ember a Gurura?

Bh.: Isten, aki mindenben benne lakozik, kegyelme által könyörülettel fordul szerető követője felé, és annak fejlettségi szintje szerint megjelenik számára. A követő azt gondolja magáról, hogy ember, és olyan típusú kapcsolatot vár, mint amilyen két fizikai test között létrejöhet. A Guru viszont, aki a megtestesült Isten és az Önvaló, belülről végzi munkáját, segít megláttatni az ember hibáit, és a helyes ösvényre tereli, amíg fel nem ismeri valódi Önmagát.

K.: Mit kell akkor a követőnek tennie?

Bh.: Egyszerűen csak a Mester szavainak megfelelően kell cselekednie és önmagán dolgoznia. A Mester egyszerre van “belül” és “kívül”, így olyan feltételeket teremt, amelyek befelé visznek, ugyanakkor előkészíti a “belsőt”, hogy a középpontba vonzzon. Ilyenformán “kívülről” nyomást gyakorol, “belülről” pedig húz, hogy az ember megállapodhasson a középpontjában.

K.: Mit jelent a guru kegyelme, és hogyan vezet el Önmagunk felismeréséhez?

Bh.: Az ember időnként elégedetlenné válik az életével, és mivel nem elégíti ki, amije van, vágyai kielégítését úgy kívánja elérni, hogy Istenhez imádkozik, és hasonló dolgokat tesz. Elméje fokozatosan megtisztul, amíg Isten megismerésére kezd el vágyni, és sokkal inkább az Ő kegyelme elnyerését, mint világi vágyai kielégítését óhajtja. Ekkor Isten kegyelme elkezd megnyilvánulni számára. Isten a Guru formáját ölti magára, megjelenik a követőnek, elmondja neki az igazságot, és a vele való érintkezés által megtisztítja az elméjét. A követő elméje megerősödik, és képessé válik a befelé fordulásra. A meditáció tovább tisztítja, amíg teljesen mozdulatlanná nem válik. Ez a zavartalan határtalanság maga az Önvaló.

A Guru egyszerre “külső” és “belső”. “Kívülről” taszít egyet az elmén, hogy az befelé forduljon, “belülről” pedig az Önvaló felé húzza az elmét, és segít a lecsendesítésében. Ilyen a Guru kegyelme. Nincs különbség Isten, Guru és az Önvaló között.

Az ember azt gondolja, hogy legyőzheti a világot a saját erőfeszítésével. Amikor kívül csalódás éri, és befelé fordul, azt érzi: “Ó! Létezik egy Hatalom, mely az embernél is nagyobb!”

Az ego olyan, mint egy rendkívül erős elefánt, melyet nem igázhat le egy oroszlánnál kevésbé erős állat, azaz ebben az esetben a Guru, akinek puszta pillantásától az elefánthoz hasonló ego reszketni kezd, és elpusztul.

Amikor eljön az ideje, megtudjuk, hogy dicsőségünk ott rejtőzik, ahol megszűnünk létezni. Ahhoz, hogy elérjük ezt az állapotot, át kell adnunk önmagunkat. Ekkor a Mester látja, hogy a követő alkalmassá válik az útmutatásra, és vezeti őt.

K.: Hogyan nyerhetem el a kegyelmet?

Bh.: A kegyelem az Önvaló, ami nem valami elérendő dolog – csupán a létezéséről kell tudnunk.

A Nap maga a ragyogás, mely nem látja a sötétséget. Mégis úgy beszélünk a sötétségről, mint ami a Nap közeledtével megfutamodik. Ugyanígy tűnik el a követő nemtudása is, mint a sötétség kísértete, a Guru pillantásától. Körbevesz bennünket a napfény, viszont ha látni akarjuk a Napot, felé kell fordulnunk, és rá kell néznünk. Ugyanígy találjuk meg a kegyelmet, ha megfelelő módon közelítünk hozzá, bár az már most is itt van.

K.: A kegyelem nem képes érettebbé tenni a keresőt?

Bh.: Hagyd mindezt a Mesterre! Add át magad neki fenntartás nélkül!

Ezek egyikét meg kell tenni: vagy adjuk át magunkat, mivel felismerjük tehetetlenségünket, és egy nagyobb hatalom segítségére van szükségünk; vagy kutassuk a szenvedés okát, térjünk vissza a Forráshoz, és merüljünk el az Önvalóban! Bármelyik utat választjuk, meg fogunk szabadulni a szenvedéstől. Isten és a Guru soha nem hagyja el azt a követőt, aki átadta önmagát.

Az útmutatás legfontosabb típusa, melyet Ramana Maharsi adott, a csend volt, mint hajdan Daksinámúrti. Isteni boldogság járta át mindazokat, akik körülötte ültek. Ebben a csendben követői kétségei szertefoszlottak, kérdéseik megválaszolódtak vagy eltűntek, és nyomuk sem maradt. Ez a csend rendkívül erőteljes, természetét tekintve örökkévaló és egyetemes.

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE