Spirituális központ

India minden spirituális központjának megvan a maga sajátos jellege és hagyományvonala. Mindőjük közül Tiruvannámalai (Arunácsala) képviseli a legközvetlenebb, a formákat és a szertartásokat leginkább nélkülöző ösvényt, az Ön-kutatás ösvényét, melynek kezdete a csendes beavatás. Ezt fejezi ki a régi tamil mondás: “Megpillantani Csidambaramot, Tiruvarurban születni, Benáreszben meghalni vagy pusztán az Arunácsalára gondolni: ez biztosan elhozza a megszabadulást.” “Pusztán rá gondolni”, mert a közvetlen ösvény esetében a testi kapcsolat nem szükséges. Nem véletlen hát, hogy a Maharsi Tiruvannámalait és annak szent Arunácsala hegyét választotta otthonául.

ArunaSpecial2_Deepam - Copy

A Maharsi a világ spirituális szívének nevezte az Arunácsalát. Az aruna, amelynek jelentése: “vörös, ragyogó, mint a tűz”, nem arra a tűzre utal, amely hőt bocsát ki. Sokkal inkább a dnyánágnira, a bölcsesség tüzére, amely sem nem forró, sem nem hideg. Az acsala jelentése: hegy. Ennélfogva az Arunácsala a “Bölcsesség hegyét” jelenti.
Tiruvannámalai, az Arunácsala lábánál fekvő, közepes méretű város, mintegy 200 kilométerre található Csennaitól. Egy ősi faluból nőtt ki, és hatalmas, gyönyörű templommal rendelkezik. A fesztiválok minden évben zarándokok tömegét vonzzák Tiruvannámalaiba egész Dél-Indiából. Ez különösen igaz Kárttikai (más néven Dípam) idején, amely általában novemberre esik. Ekkor az Arunácsala ormán jelzőtüzet gyújtanak alkonyatkor tisztított vajból (ghí). A Srí Ramanásramamban a legnagyobb ünnepeket a Maharsi születésének és testi halálának (dzsajantí és árádhana) évfordulói jelentik, melyek a téli napfordulóra, illetve a tavaszi napéjegyenlőségre esnek.
A puránákban található egyik történet a hegy eredetéről szól. Egyszer Visnu és Brahmá vitatkozni kezdett, hogy melyikük a kiválóbb. Veszekedésük hatására fejetlenség uralkodott el a földön, mire a Dévák felkeresték Sivát, és könyörögtek neki, hogy döntse el a vitát. Siva erre fényoszlopként nyilvánult meg, amelyből megszólalt egy hang, kijelentve, hogy az a kiválóbb, aki megtalálja a lángoszlop tetejét vagy alját. Visnu vadkan formáját öltötte, és ásni kezdett, hogy meglelje az oszlop alját, Brahmá pedig hattyú alakjában szárnyalva igyekezett elérni az oszlop tetejét. Visnunak nem sikerült elérni az oszlop alját, de “kezdte meglátni magában a Legfőbb Fényt, amely mindenek szívében ott lakozik, és elmerült a meditációban, megfeledkezve a fizikai testről, sőt még önmagáról is, azaz arról, aki keresett”. Brahmá viszont meglátott egy lehulló kétakívirágot, és elhatározta, hogy még ha csaláshoz kell folyamodnia, akkor is győzedelmeskedni fog. Így hát visszatért a virággal, és azt állította, hogy a csúcsról szakította.

Arunachala, Mountain of Light

Visnu elismerte vereségét, és az Úrhoz fordult dicsőítő énekkel és imával: “Te vagy az Ön-ismeret! Te vagy a szent Óm szótag! Te vagy mindennek kezdete, közepe és vége! Te vagy minden, és Te világítasz meg mindent!” Siva kinyilvánította Visnu kiválóságát, Brahmá viszont megszégyenült, és beismerte hibáját.
Ebben a legendában Visnu az egót vagy individualitást, Brahmá a gondolkodást, Siva pedig az Átmant, a Szellemet jelképezi.
A történet úgy folytatódik, hogy – mivel a linga vagy tűzoszlop túlságosan vakító volt – Siva az Arunácsala hegyként nyilvánította meg magát, kijelentvén: “Amiképpen a Hold a Naptól nyeri a fényét, úgy minden szent hely az Arunácsalától fogja nyerni szentségét. Ez az egyetlen hely, ahol ezt a formát öltöttem azok üdvére, akik imádni óhajtanak engem, és el akarják érni a megvilágosodást. Az Arunácsala maga az Óm. Minden évben Kárttikaikor meg fogok jelenni e hegy csúcsán, békességet adó jelzőtűz alakjában.” Ez nemcsak az Arunácsala szentségére utal, hanem az advaita tannak és az Ön-kutatás ösvényének kiválóságára is, melynek a központja az Arunácsala. Valószínűleg ezt kell értenünk Srí Bhagaván kijelentése alatt is: “Végül mindenkinek el kell jönnie az Arunácsalához.”