jQuery(document).ready(function($){$('#aside #lang_sel_list ul').addClass('fancy');});

Your browser (Internet Explorer 7 or lower) is out of date. It has known security flaws and may not display all features of this and other websites. Learn how to update your browser.

X

Navigate / search

Halálélmény

Venkataráman életének fordulópontja spontán módon jött el 1896 júliusának közepén. Egyik délután, minden nyilvánvaló ok nélkül, hirtelen heves halálfélelem lett úrrá rajta. Évekkel később így írta le tapasztalatát:

“Az életemben bekövetkező hatalmas változás mintegy hat héttel azelőtt történt, hogy örökre elhagytam Madurait. Egészen hirtelen jött, amint nagybátyám házának első emeleti szobájában ültem. Nagyon ritkán voltam beteg, és aznap sem volt semmi baj az egészségemmel, hirtelen mégis heves halálfélelem lett úrrá rajtam. Egészségi állapotom nem adott erre okot, és én nem is akartam felelőssé tenni érte, sőt azt sem próbáltam kitalálni, vajon van-e bármilyen alapja félelmemnek. Egyszerűen azt éreztem, »meg fogok halni«, majd elkezdtem gondolkodni, hogy mi is lehet ilyenkor a teendő. Meg sem fordult a fejemben, hogy orvoshoz forduljak, vagy rokonaimtól, barátaimtól kérjek segítséget. Éreztem, hogy magamnak kell megoldanom a problémát, akkor és ott.

A halálfélelem sokkja nagy erővel befelé irányította az elmémet, és a következőket mondtam magamban, anélkül hogy szavakkal megfogalmaztam volna: »Hát eljött a halál. De mit jelent ez? Mi az, ami meghal? A test hal meg.« Azonnal eljátszottam a halál megtörténtét: mereven kinyújtott végtagokkal lefeküdtem, mintha a hullamerevség állapotában lennék, és halottnak tettettem magam, hogy nagyobb valóságot adjak a vizsgálódásnak. Visszatartottam a lélegzetemet, és összeszorítottam az ajkaimat, hogy egyetlen hang se hagyhassa el a számat, hogy se az »én« szót ne tudjam kiejteni, se mást. »Nos hát – mondtam magamban –, ez a test meghalt. A tetemet elszállítják majd, és elhamvasztják, ám a test halálával én is meghaltam-e? Vajon a test-e az én? A test mozdulatlan és érzéketlen, de én érzem a személyiségem teljes erejét, sőt még az »én« hangját is hallom magamban, a testtől függetlenül. Tehát én a Szellem vagyok, amely meghaladja a testet. A test meghal, de az azt meghaladó Szellemhez nem férkőzhet a halál. Ez azt jelenti, hogy én a halhatatlan Szellem vagyok.«

Ezek nem puszta gondolatok voltak, hanem az egész elevenen keresztülvillant rajtam, mint az élő igazság, amelyet közvetlenül felfogtam, szinte minden gondolkodás nélkül. »Én« valami nagyon valós voltam, az egyetlen valós dolog jelenlegi állapotomban, és a testemmel kapcsolatos minden tudatos aktivitás erre az »én«-re összpontosult. Ettől a pillanattól kezdve az »én« vagy az Önvaló hatalmas erővel önmagára irányította figyelmét. A halálfélelem egyszer s mindenkorra eltűnt, és a feloldódás az Önvalóban innentől fogva töretlenül folytatódott. Más gondolatok felbukkanhattak és eltűnhettek, mint egy zenemű különböző hangjai, de az »én« fennmaradt, mint a sruti, mely az összes többi hang alapja, és együtt zeng azokkal. A test lehetett beszéddel, olvasással vagy bármi mással elfoglalva, én önkéntelenül mindig az »én«-re összpontosítottam. E válságot megelőzően nem tapasztaltam tisztán az Önvalómat, és nem is vonzódtam hozzá tudatosan. Nem éreztem iránta észrevehető vagy közvetlen érdeklődést, még kevésbé szándékoztam folyamatosan benne időzni.”

A halálélmény hatása gyökeres változást idézett elő Venkataráman értékrendjében és szemléletmódjában. Szelíddé és alázatossá vált, és nem elégedetlenkedett vagy vett elégtételt, ha méltánytalanság érte. Később így jellemezte állapotát:

“Új állapotom egyik jellemzője az volt, hogy megváltozott a Mínáksí-templomhoz fűződő viszonyom. Korábban csak elvétve látogattam el oda barátaimmal, hogy megtekintsem a festményeket, és szentelt hamut meg kunkumot kenjek a homlokomra, s úgy távoztam, hogy a hely szinte alig tett rám bármiféle benyomást. Ám a felébredést követően majdnem minden este ellátogattam a templomba. Általában egyedül mentem, és hosszú ideig álltam mozdulatlanul és megindultan Siva, Mínáksí vagy Natarádzsa és a hatvanhárom szent képmása előtt.”