jQuery(document).ready(function($){$('#aside #lang_sel_list ul').addClass('fancy');});

Your browser (Internet Explorer 7 or lower) is out of date. It has known security flaws and may not display all features of this and other websites. Learn how to update your browser.

X

Navigate / search

Hazaút

 Augusztus 29-én, miközben a nyelvtan házi feladatát végezte, Venkataráman hirtelen felismerte a feladat értelmetlenségét, eltolta magától a papírokat, és keresztbe tett lábbal átadta magát a meditációnak. Bátyja, Nágaszvámí figyelte őt, és gúnyosan megjegyezte: “Mi haszna mindennek egy ilyen ember számára?” Venkataráman felismerte a megjegyzésben rejlő igazságot, és elhatározta, hogy titokban elhagyja otthonát. Azzal az ürüggyel, hogy vissza kell mennie az iskolába, elindult otthonról. Bátyja adott neki öt rúpiát, hogy fizesse be a tandíját, nem tudva, hogy ezzel pénzt ad számára az útra. Venkataráman megtartott három rúpiát, a maradék kettőt pedig hátrahagyta a következő búcsúlevéllel:

Arunachala Temple
Arunachala Temple

“Atyám keresésére indultam, az Ő parancsát követve. Erényes vállalkozás, amelyre ez elindult, senki se szomorkodjon tehát, és pénzt se költsön ennek felkutatására. A tandíjad nincs befizetve. Két rúpia mellékelve.

Ezennel: __________”

A gondviselés vezette Venkatarámant az Arunácsalához tett útja során, mert bár késve érkezett az állomásra, a vonat szintén késett. Megvásárolta a jegyet Tindivanamba, amely a Tiruvannámalaihoz legközelebbi állomásnak tűnt egy régi atlasz alapján. Egy idősebb maulvi (muszlim hittudós) felfigyelt a vele azonos fülkében utazó, mély kontemplációba merült brahmin fiatalemberre. A maulvi beszélgetésbe elegyedett vele, és felvilágosította, hogy nemrégiben Viluppuramtól síneket fektettek le Tiruvannámalaiig.

Reggel három óra tájban a vonat megérkezett Viluppuramba. Venkataráman úgy döntött, hogy a hátralévő utat gyalog teszi meg Tiruvannámalaiig. Megéhezett, és egy fogadóhoz ment, ahol közölték vele, hogy az ennivaló csak dél körül lesz kész. A fogadós érdeklődéssel figyelte ezt a világos bőrű, hosszú, koromfekete hajú, arany fülbevalós, ragyogó arcú, intelligens brahmin ifjút, akinek nem volt semmilyen csomagja vagy tulajdona. Miután a fiú befejezte az ebédjét, felajánlott két annát, a tulajdonos azonban nem fogadta el a fizetséget. Venkataráman azonnal a vasútállomás felé indult, ahol jegyet vett Mámbalapattuba, addig volt ugyanis elég a pénze.

Venkataráman délután érkezett Mámbalapattuba. Onnan gyalog vágott neki a Tiruvannámalaiba vezető útnak, és estére Tirukkovilúr közelébe ért. A nem messze lévő Arajaninallúr-templomból, melyet egy hatalmas sziklára építettek, az ember már távolról láthatja az Arunácsala hegy körvonalait. Venkataráman mit sem tudott erről, de belépett a templomba, és leült. Ott látomása támadt: ragyogó fényt pillantott meg, mely az egész templomot betöltötte. Venkataráman a belső szentélyben kereste a fény forrását, de nem találta. A ragyogás egy idő után eltűnt.

Venkataráman továbbra is mély meditációba merült, amíg a templom papjai, akik azért jöttek, hogy bezárják az ajtókat, meg nem zavarták. Ő követte a papokat a következő templomhoz, ahol újra meditációba merült. Miután a papok teljesítették templombeli kötelességüket, ismét felzavarták. Ezután enni kért, de kérését visszautasították. A templom dobosa azonban ekkor felajánlotta neki a saját adagját a templomi ételből. Amikor Venkataráman vizet kért, egy közeli házhoz irányították. Útközben elájult és elesett. Néhány perc múltán arra eszmélt, hogy kisebb tömeg gyűlt köré, és kíváncsian figyelik. Megitta a vizet, evett egy keveset, majd lefeküdt a földre, és elaludt.

Másnap reggel augusztus 31-e volt, hétfő, Gókulástamí, azaz Srí Krisna születésnapja. Venkataráman folytatta útját, és elérte Muthukrisna Bhágavatar házát. A háziasszony nagy adag ennivalót tett elé, és délig vendégül látta a fiút. Venkataráman ezután vendéglátóitól pénzt kért kölcsön, amelyért zálogba arany fülbevalóit ajánlotta fel. Kérését szívesen teljesítették, és a kölcsön mellé még egy csomag édességet is kapott, melyet Srí Krisnának készítettek. Mivel Venkataráman úgy találta, hogy másnap reggelig nem indul vonat Tiruvannámalaiba, a vasútállomáson töltötte az éjszakát.

1896. szeptember 1-jén, három nappal azután, hogy elhagyta otthonát, megérkezett a tiruvannámalai vasútállomásra. A szíves fogadtatás néma jeleként a külső falak hatalmas kapui, az ajtók, sőt még a belső szentély bejárata is tárva-nyitva álltak. Senki sem tartózkodott belül, így hát belépett a belső szentélybe, és ott állt egyedül, diadalmasan atyja, Arunácsalésvara előtt. “Uram, eljöttem hívásodra. Fogadj el, és tégy velem akaratod szerint!”