Ramana Maharsi több ezer, az Arunácsala dicsőségéről szóló szanszkrit verset választott ki az ősi hindu szent iratokból. Sőt ezek közül számos kijelentés igazságát a saját életében meg is tapasztalta. Hét versszakot tamilra fordított, amelyek megtalálhatók a Srí Ramana Maharsi összes művei című könyvben. Alább négy versszak magyar fordítása olvasható.

“Siva így szólt:

Noha valójában tűztermészetű vagyok, fénytelen megjelenésem hegyként ezen a helyen a kegyelem és a szerető gondoskodás következménye, mely a világ fenntartását szolgálja. Itt mindig a Hatalmasként (sziddha) időzöm. Emlékezz arra, hogy Szívem belsejében érzékeken túli dicsfény ragyog, melyben ott van a világ összes gyönyörűsége.

Tudd, hogy mivel az irgalmatlan karmák megkötik a világ lényeit, a dzsívák (egyéni lelkek) kötöttségeivé válnak. E ragyogó Arunácsala puszta látványa elegendő ahhoz, hogy felszámoljon minden karmát.

Amihez végtelen fájdalmak árán sem lehet eljutni – a védánta valódi értelméhez –, azt könnyen elérheti bárki, aki közvetlenül látja ezt a hegyet, vagy a távolból reá gondol.

Úgy rendelem, hogy ha valaki a hegytől számítva három jódzsanán belül lakik, már az elegendő ahhoz, hogy elégessen minden tökéletlenséget, és a Legfőbbel való egyesülést eredményezze (akár még beavatás nélkül is).”

Arunachala with Green Foliage

Ahhoz, hogy megtapasztaljuk a fenti állítások igazságát, a Ramana Maharsi által mutatott ösvényen kell járnunk. Az ő életében számos olyan eset történt, amely minden kétséget eloszlatott az Arunácsala dicsőségét illetően, és mindazok, akik az általa kijelölt utat járják, közvetlen tapasztalatként ismerik fel ezt.

Dévarádzsa Mudaliár sok évig élt Ramana Maharsi mellett. A visszaemlékezéseiből idézünk:

“Bhagaván saját szájából hallottam két csodáról, melyről tudomása volt. A hegyen töltött korai éveiben egy hölgy szállt le éjszaka a vonatról a tiruvannámalai vasútállomáson, beszállt egy lovas kordélyba, és azt mondta a kocsisnak, hogy vigye el a város egy bizonyos utcájába. A kocsis, aki gazember volt, egy kietlen helyre vitte őt, és már el akarta venni tőle az ékszereit, amikor hirtelen két rendőr jelent meg a színen, meghallgatták a hölgy panaszát, védőkíséretet biztosítottak számára, hogy biztosan eljusson a kívánt helyre, majd távoztak. A hölgy felírta a két rendőr azonosító számát, és később érdeklődni kezdett utánuk, mert szeretett volna köszönetet mondani nekik, és megjutalmazta volna őket a szolgálataikért. Ilyen rendőröknek azonban nem bukkant a nyomára, és a tiruvannámalai rendőrök közül senki sem tudott az éjszakai eseményekről. Bhagaván osztotta meg velem a fenti történetet, amikor a csodákról beszélgettünk, és arról, hogy csodák még napjainkban is megesnek.

Arunachala Full Moon

Egy hasonló történetet is elmesélt ugyanezen alkalommal. Élt egy nyomorék öregember, a mi Szundarésa Aijarünk rokona, aki nagyon jámbor ember volt, és fogyatékossága ellenére gyakran körüljárta az Arunácsala hegyet. Sokévnyi tiruvannámalai tartózkodás után a rossz bánásmód miatt annyira megharagudott a rokonaira, akiknél lakott, és akiktől függött, hogy felháborodásában úgy döntött, elhagyja Tiruvannámalait, és valamilyen módon majd egy másik faluban keres megélhetést. Mielőtt a város határát elérte volna, egy fiatal brahmin jelent meg előtte. Az ifjú látszólag durván elragadta tőle a mankóit, és így szólt: »Nem érdemled meg őket.« Mielőtt a nyomorék öreg válaszolni tudott volna, ráébredt, hogy újra képes használni a lábait, és nem volt immár szüksége mankóra.

Bhagaván azt mondta, hogy személyesen szerzett tudomást erről az esetről, és felhívta a figyelmemet az Arunácsala szthala puránában található elbeszéléssel való hasonlóságára. Az itt olvasható történet szerint az Úr Arunácsala emberi formát öltött, és eldobta egy idősebb hívének mankóit, aki sok éve végezte már a hegy körüljárásának gyakorlatát testi állapota ellenére, és aki egy ilyen alkalommal éppen a Szóna tírthához (víztárolóhoz) lépett (amely kevesebb mint egy kilométerre található a Srí Ramanásramamtól), mert inni szeretett volna. A nyomorék abban a pillanatban újra egészséges lett.” (My Recollections of Bhagavan [Emlékeim Bhagavánról])